Gyurcsány: drága az államigazgatás

MTI
2004.12.07. 15:51
A magyar gazdaság versenyképessége szempontjából nem az adók nagysága az alapkérdés - ahogy azt a vállalatvezetők általában felvetik - hanem az, hogy az államigazgatás általában drága - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Joint Venture Szövetsége és az Amerikai Kereskedelmi Kamara által kedden Budapesten szervezett üzleti fórumon.

A miniszterelnök kifejtette: az államigazgatás alacsony hatékonysággal működik és kevéssé szolgáltatásorientált. Ugyanakkor nincs átfogó program az igazgatás reformjára, csupán részelképzelések vannak. Hosszú távon azonban nem lesz kikerülhető az államigazgatás átalakítása. Gyurcsány Ferenc felvetése szerint problémát okoz a versenyképesség szempontjából az is, hogy az állam szabályozó szerepében sok a bizonytalanság, az államigazgatást nem szakpolitikai szándékok mozgatják, hiányoznak a kiérlelt hosszú távú programok.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kistérségek támogatását tekintve egyre inkább előtérbe kell helyezni a decentralizált fejlesztéseket. Az idén 15 év óta először áll rendelkezésre 43 milliárd forint decentralizált fejlesztésre. Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint minden fejlesztési pénzt vidékre kellene küldeni. Ebben azonban nagy az ellenállás a politika elit részéről: a képviselők szeretik személyes közbenjárásuk eredményeként feltüntetni egy-egy térség fejlesztéséhez megszerzett központi pénzt.