Árpád
-2 °C
9 °C

Leállítja a termelését Parád Kristály Manufaktúra Rt.

MTI
2004.12.18. 09:54
Leáll a termelés december 21-én a 400 embert foglalkoztató parádsasvári Parád Kristály Manufaktúra (PKM) Rt.-ben - tájékoztatta szombaton az MTI-t Holló Henrik, a cég humánpolitikai igazgatója. A kézi készítésű üveg és kristályárut gyártó társaság 300 millió forintos adósságot halmozott fel és több hitelező felszámolást kezdeményezett a cég ellen.

A tervek szerint csupán leállásról van szó, vagyis január 10-én újra kellene indítani a termelést - hangsúlyozta Holló Henrik. Hozzátette, hogy erre, személy szerint nem sok garanciát lát.

Tovább bonyolítja a helyzetet a PKM-et is tulajdonló Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. privatizációja - tette hozzá. Az ÁPV. Rt. által meghirdetett tenderen a belföldi tulajdonú Saye Kft. szerezte meg a társaságot, ám a tulajdonjog bejegyzése még nem történt meg. Ugyanakkor az MBV új tulajdonosa azt a tájékoztatást adta, hogy nem célja a termelés végleges leállítása és az üzem bezárása - mondta Holló Henrik.

Az igazgató Parád polgármesterként is reményét fejezte ki, hogy egy új tulajdonos, bár kisebb létszámmal, de tovább működteti a gyárat. A PKM bezárásával egy 300 éves ipari kultúra tűnne el a térségből, nem beszélve arról, hogy a gyár a 650 lakosú falu, sőt a kistérség legnagyobb foglalkoztatója.

A tengerentúli exportra termelő cég nehézségeit, immár három éve elsősorban a dollár alacsony árfolyama okozza. Erről Nagy Imre vezérigazgató, aki a mostani privatizációt követően távozott a cég éléről, korábban az MTI-nek elmondta: amíg 5 millió dollárnyi árbevétel 2000-ben még 1,5 milliárd forintot ért, ma ugyanennyiért nem kapnak egymilliárd forintot sem. Ebben a helyzetben tavaly 1,1 milliárd forintos forgalom mellett már 120 millió forintnyi veszteség keletkezett a cég működése során, az idén pedig egymilliárdos forgalommal és 200 millió forintos deficittel számolnak - tette hozzá.

A cég termékeinek 70 százalékát Japánban és az Egyesült Államokban, vagyis dollár-elszámolású piacokon értékesíti.

A II. Rákóczi Ferenc által alapított, 300 éves múltú manufaktúra idén augusztusban került az MBP négy cégének közös tulajdonába. Az ST Glass Rt., a Borsod-Abaúj 2000 Kft., a Svercsek Kft. és a Lencsehegy Szénbánya Kft. 24-24 százalékos, együttesen 96 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalkozásban. A részvényeket magánszemélyektől vásárolták meg az állami tulajdonú társaságok; a vételár szimbolikus volt.