Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kéttényezős víz- és csatornadíj januártól 355 településen

MTI
2004.12.23. 16:46
A víz-és csatornadíjaknál kéttényezős elszámolási rendszert vezetnek be az állami tulajdonú víziközmű-szolgáltató társaságok január 1-jén - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) csütörtökön az MTI-vel. Az öt regionális társaság 355 település 1 millió lakosának biztosít vízfogyasztási és csatornahasználati szolgáltatást. A kéttényezős rendszerrel az igazságosság jegyében egy telefonszámlázási-rendszerhez hasonló elszámolási struktúra valósul meg, amely rendelkezésre állási alapdíjat és a fogyasztott mennyiség után fizetendő vízdíjat határoz meg. "Ez lehetővé teszi, hogy az idényfogyasztók arányosan vegyék ki részüket a víz-közművek fenntartási költségeiből" - olvasható a közleményben. A KVM magyarázata szerint eddig ugyanis az egytényezős, vagyis csak a tényleges fogyasztás alapján felszámított víz- és csatornadíjak esetében az idényfogyasztókra eső egész éves hálózat-fenntartási költséget is a települések állandó lakosai fizették meg.

Az új rendszer főként a Balatonnál élőknek jelent majd könnyebbséget. A közlemény szerint a kéttényezős díjstruktúra mind az öt társaságra azonosan vonatkozik, azonban a tarifák a helyi adottságoknak megfelelően eltérnek majd egymástól. A rendelkezésre állási díj összege a lakossági fogyasztóknál az ivóvíz-szolgáltatás esetén átlagosan havi 153 forint, a csatornaszolgáltatás esetében pedig átlagosan havi 181 forint lesz. A nem lakossági fogyasztóknál a bekötési vízmérő átmérője határozza majd meg a díj nagyságát. Ennek legalacsonyabb kategóriái megegyeznek majd a lakossági rendelkezésre állási alapdíjakkal - áll a közleményben. A rendelkezésre állási díj bevezetése az öt cég - a Dunamenti Regionális Vízmű Rt., a Dunántúli Regionális Vízmű Rt., az Észak-dunántúli Vízmű Rt., az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt. és a Tiszamenti Vízművek Rt. - árbevételét várhatóan 8 százalékkal növeli jövőre. A közlemény nem tér ki a vállalatok ez évi árbevételére.

A köbméterenként fizetendő víz- és csatornadíjat továbbra is az idei árakon számlázzák az érintett társaságok - szögezi le a KVM a közleményben. Némethi Tamás, a KVM osztályvezetője az MTI-nek beszámolt arról, hogy az 5 állami tulajdonban álló társasággal együtt 370 közmű-cég működik az országban, amelyek döntő része önkormányzati tulajdonú. Elmondása szerint az önkormányzati tulajdonú cégek egy részénél már eddig is működött a kéttényezős elszámolási rendszer, ám az osztályvezető nem tudott pontos statisztikát adni ezekről. A közlemény kitér arra, hogy az önkormányzati vállalatok tapasztalatai alapján a többtényezős rendszer átvételével az értékesített víz mennyisége és a fogyasztói szokások nem változnak jelentősen.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!