Bizonytalan a Mol árfolyamának alakulása

MTI
2005.01.07. 10:43
Nagy Péter, a HVB Bank üzletkötője hangsúlyozta, hogy továbbra is a Mol "viszi a hátán" a piacot. Az üzletkötő nem számol azzal, hogy az olajipari részvény ára jelentősen tovább esne, inkább a csendes konszolidációt tartja reálisnak. "A papír árfolyama hektikusan alakulhat a nap folyamán, a plusz és a mínusz tartományba egyaránt elmozdulhat, zárásra azonban várhatóan a csütörtökihez közeli árfolyamon nyugszik meg" - mondta. Nagy Péter a többi vezető részvény árfolyamában sem számít nagy változásra. Úgy vélte, hogy a gyógyszergyári papírok iránt továbbra is fennmaradhat az érdeklődés, de korrekció is elképzelhető.

Horváth Zoltán, a CIB Bank elemzője ezzel szemben nem tartotta kizártnak, hogy a Mol papírok a hét utolsó kereskedési napján tovább gyengülnek, akár jelentősebb mértékben is, amit a Mol számára kedvezőtlenül alakuló árréssel indokolt. Hozzátette, hogy a dollár erősödésének köszönhetően a gyógyszergyártók papírjai szinten maradhatnak, vagy kissé tovább erősödhetnek, és az OTP esetében sem várható jelentős elmozdulás.

A Mol papírjai pénteken délelőtt tíz órakor 116695 ponton álltak, ami 0,6 százalékos gyengülést jelent. A BUX 28,66 pontos csökkenéssel, 14.610,88 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,20 százalékos gyengülés. Az üzletkötők szerint pénteken is magas forgalom várható a BÉT-en.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,47 pontos csökkenéssel, 14.639,54 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 0,94 százalékos csökkenés. Magas, több mint 22 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a tőzsdén, amiből a Mol forgalma meghaladta a 11,98 milliárd forintot. Az olajipari papír ugyanakkor számottevően, 3,92 százalékkal, 480 forinttal veszített értékéből, záró ára 11.770 forint.

A vezető részvények az erősödő Richtert kivéve gyengültek a szerdai záráshoz viszonyítva. A Matáv több mint 1,39 milliárd forintos forgalomban 2 forintos csökkenéssel 873 forinton zárt. Az OTP árfolyama 1,08 százalékkal, 61 forinttal 5.590 forintra csökkent, forgalma 3,62 milliárd forint volt. A Richter csaknem 3,79 milliárd forintos forgalom mellett 2,45 százalékkal, 570 forinttal erősödött és 23.800 forintot ért el záráskor.