Árpád
-2 °C
9 °C

A vártnál alacsonyabb német hiány

MTI
2005.01.09. 09:49
Németországban az idei államháztartási deficit valószínűleg mégsem éri el a pótköltségvetésben jelzett rekordmennyiségű 43,5 milliárd eurót, hanem 40 milliárd körül mozog majd - írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi lap. Hasonló értesülést közölt hétvégi kiadásában a müncheni Süddeutsche Zeitung is, s bár a pénzügyminisztérium szóvivője megerősítette a csökkenést, számokat nem közölt, azok néhány nap múlva várhatók.

A német kormány igyekszik megfelelni az euróövezet országaira vonatkozó kritériumnak, amelynek értelmében az államháztartási hiány nem lépheti túl a GDP három százalékát. Németország az elmúlt három évben megszegte ezt a szabályt. A Welt am Sonntag pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a csökkenés okai a szövetségi állam alacsonyabb kiadásaiban, valamint az önkormányzatok javuló pénzügyi helyzetében keresendők. Helyi szinten a tavalyi év első három negyedévében 10 százalékkal növekedett az adóbevétel a megelőző év ugyanezen időszakához képet. Az iparűzési adóból befolyt összegek például 15,2 százalékkal nőttek, s már az első három negyedévben több pénz szedtek be, mint 2003-ban egész évben.