Mária
-6 °C
-2 °C

Robbantott a kínai kivitel

Napi Gazdaság
2005.01.11. 12:23
Harmadával nőtt decemberben a kínai export az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a kínai kereskedelmi minisztérium jelentéséből. Az ázsiai ország külkereskedelmi térhódítása különösen az Egyesült Államokat érinti érzékenyen, az USA kereskedelmi deficitje Kínával szemben ugyanis 2004-ben 150 milliárd dollár körül alakult.

A statisztika szerint a kínai kivitel 63,8 milliárd dollárt tett ki az év utolsó hónapjában. A behozatal 25 százalékkal nőtt, így a külkereskedelmi többlet 11,1 milliárd dollárra emelkedett. Az export kiemelkedő dinamikája feltehetően újra felszínre hozza a jüan árfolyamával kapcsolatos vitákat: az amerikai hatóságok azt szeretnék elérni, hogy a kínai deviza árfolyamát rögzítsék a dollárhoz, de Peking erre egyelőre nem hajlandó.

Az amerikaiak érzékenységét az is magyarázza, hogy egy ma megjelent vizsgálat eredménye szerint az Egyesült Államokban 1989 és 2003 között 1,5 millió állás szűnt meg, és a folyamat az utóbbi három évben felgyorsult.