Mégsem egyezett meg a FIAT és a GM

MTI
2005.02.02. 13:29
Az olasz FIAT szerdán bejelentette, hogy - a korábbi olasz sajtójelentésekkel ellentétben mégsem egyezett meg az amerikai General Motorsszal (GM) a FIAT Auto vitatott eladási opciójáról. Az erről folytatott tárgyalásokon nem értek el eredményt, ezért a torinói cég úgy véli, hogy mostantól bármikor beválthatja az autógyártó részlegére 2010-ig szóló eladási opcióját.

A General Motors azonban bíróságon megtámadhatja a vételi kötelezettségét, mivel a maga részéről már érvénytelennek tekinti az opcióról szóló szerződésrészt.

Az olasz sajtó korábban úgy értesült, hogy a felek megegyezésre jutottak a FIAT eladási opciójának megváltásában: a GM állítólag készségét fejezte ki 1,5 milliárd dollár kifizetésére, ha a FIAT eltekint opciójának lehívásától. Az értesülést akkor egyik cég sem kommentálta.

A felek december óta egyezkedtek - egyelőre a jogi út kizárásával -, de a megállapodásra adott, február 1-ig meghosszabbított határidő is lejárt. A GM és a FIAT korábban egyaránt azt közölte, hogy igényeiknek bíróság előtt is érvényt szereznek, ha egyébként nem tudnak megegyezni.

A General Motors jelenleg 20 százalékos FIAT-részvénypakettel rendelkezik. A FIAT eladási opciója a fennmaradó 80 százalék egészére vonatkozik. A GM a 20 százalékos pakettet 2000-ben vásárolta meg, 2,4 milliárd euróért. Az akkoriban kötött szerződés értelmében a FIAT 2004 és 2009 között az éppen érvényes árfolyamon lehívható eladási opciót kapott a fennmaradó hányadra. Az opció kezdetét tavaly közösen 2005-re tolták el, vagyis az a mostani, kudarcba fulladta egyezkedés végétől öt évre szól. Nem sokkal az eredeti szerződés megkötése után a FIAT válságba került, több mint hatezer alkalmazottját bocsátotta el.

A General Motors a 2000-es megállapodás opcióról szóló részét érvénytelennek tekinti, arra hivatkozva, hogy a FIAT időközben eladta Fidis pénzügyi szolgáltató érdekeltségét és hárommilliárd eurós tőkeemelést hajtott végre.