A kormány fellép a hipermarketek ellen

MTI
2005.02.03. 16:24
A kormány szigorú intézkedéssel kívánja megszüntetni azt, hogy az áruházláncok nem tartják be a kereskedelmi szabályokat, és ezzel ellehetetlenítik a termelőket - erről és az uniós agrártámogatások kifizetéséről Gőgös Zoltán (MSZP), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke beszélt az MTI-nek csütörtökön. "Nagy problémának tartom, hogy továbbra sem tudjuk elérni, hogy az élelmiszerláncok partnerei legyenek a magyar termelőknek" - mondta a bizottság alelnöke, az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának tagja.

A politikus elmondta: az áruházláncok figyelmen kívül hagyják azokat a törvényeket, melyek szerint 30 napon belül fizetniük kell a termelőknek, és továbbra is 120-180 napra kötnek szerződéseket. A kereskedelmi törvény módosításával megtesszük azokat az intézkedéseket, amelyek "egyszerűen megtiltják ezt a fajta inkorrekt játékot" - mutatott rá Gőgös Zoltán. "Aki ilyet mond, annak fogalma sincs arról, hogy hogyan működik az Európai Unió" - utalt Gőgös Zoltán arra, hogy a Fidesz szóvivője szerdán a kormányszóvivői tájékoztató után azt állította: a környező országokban a gazdáknak már a 2005-ös támogatásokat kezdték folyósítani. "Az unióban mindig a december 1.-április 31. közötti periódusra teszik a kifizetéseket, folyamatos utófinanszírozással, erre a rendszerre nekünk is át kell állnunk, mert ez az Európai Unió rendszere" - mondta a szocialista politikus.