OTP-forinthitel újra hat százalékért

Napi Gazdaság
2005.02.23. 07:56
Alig egy év és két hónap után újra 6 százalékért lehet forinthiteleket kapni az OTP Banknál. A hitelek és betétek kamatait meghatározó eszköz-forrás bizottság kedden ugyanis úgy döntött, hogy az OTP Bank nem követi teljes mértékben a jegybank 75 bázispontos hétfői kamatvágását - mondta Spéder Zoltán, a hitelintézet vezérigazgatója. Így márciustól 49 bázisponttal mérséklik az 5 évente változó kamatozású, új lakás építésére és vásárlására igénybe vehető lakáshiteleik kamatát, így ez 4 százalékra csökken, s ehhez jön még 2 százalék kezelési költség.

A lépés elébe ment a piaci változásoknak, hiszen ezeket a hiteleket állampapír-piaci átlaghozamok alapján kell árazni, és így a jegybank mostani kamatvágása csak hónapok múlva éreztetné a hatását. Ám ezzel a döntéssel az OTP Bank, úgy tűnik, két legyet ütött egy csapásra: ismét diktálja a forinthitelkamatok piacát és ráadásul az új lakásra szóló hitelek törlesztőrészlete kisebb lett, mint a devizahiteleké. Csökkentették az OTP használt lakásra szóló forinthiteleinek kamatát is, az új kedvezményes kondíció kezelési költséggel együtt, 5 évente változó kamatozásnál 8,5 százalék, így ezek és a devizahitelek havi törlesztőrészletei között is szűkült a különbség. A forinthitelek mára nemcsak egyértelműen megelőzik a devizakonstrukciókat, de azzal, hogy a piac forintgyengülést vár, a devizahitel-felvevőkre rájárhat a rúd. Hiszen egy 5-10 százalékos árfolyamgyengülés - fél éven belül - benne van a levegőben a bankárok szerint. A svájci irányadó kamat tervezett, több lépcsőben végrehajtandó emelése (a hiteleket éppen svájci frankban veszi fel a lakosság idehaza) erre még csak rátehet egy lapáttal.