Natália
-3 °C
7 °C

Áremelkedés a bolgár ingatlanpiacon

Napi Gazdaság
2005.03.01. 08:12
Bulgária ma még felfedezetlen terep a külföldön ingatlant kereső magyarok körében, pedig a gazdaság állandó növekedési pályára állt, a makrogazdasági adatok kedvezőek és a politikai helyzet is stabil. Az utóbbi években dinamikusan nőttek az árak: 2003-ban több mint 70 százalékkal, míg tavaly 25 százalékkal drágultak az ingatlanok. Az emelkedő árak és a bővülő turizmus miatt európai viszonylatban is jó üzletnek számít üdülőt vásárolni a Fekete-tenger partvidékén, ahol valóságos építési láz tombol; Szófia mellett itt találhatók az országban a legnagyobb ingatlanberuházások. Szakértők szerint 2003 és 2004 áprilisa között 40 százalékkal nőttek a lakásárak, és az előrejelzések szerint ez a tendencia 2007-ig évi 20-30 százalékos emelkedéssel folytatódik - így a túlfűtött piacon már akár az építés befejezése után azonnal megérheti eladni az üdülő- vagy lakóingatlant.

A keresletet tovább bővíti, hogy főleg brit, de skandináv és német nyugdíjasok is - saját célra - egyre több üdülőt vásárolnak végleges áttelepülés céljából, az uniós csatlakozás pedig végleg elhárítja majd ennek jogi akadályait. A turisták növekvő száma miatt a bérbeadás is jó üzletnek számít hosszabb távon. Megközelíthetőség szempontjából is hatalmas a fejlődés: a csatlakozásig befejeződik az autópálya-hálózat és több nemzetközi reptér kiépítése. A tengerpart legnépszerűbb részei autóval már most is akár 10-12 óra alatt elérhetők Magyarországról, és idén a légitársaságok több charter- és fapados járat indítását tervezik, az országba utazni kívánók növekvő száma miatt.

Görög Áron, a külföldi ingatlanokat értékesítő Otthon Centrum Holiday Kft. vezetője szerint a jelenleg még nagyon kedvező árak miatt a külföldi ingatlanvásárlást tervező magyaroknak is megérheti bulgáriai befektetésben gondolkodni. A tranzakcióhoz azonban nem árt olyan közvetítő szakemberek segítségét igénybe venni, akik ismerik a helyi jogi környezetet és csak rendezett tulajdoni viszonyú ingatlanokkal foglalkoznak, s a szaktanácsadás esetükben nem zárul le az adásvételi szerződés aláírásával, hanem később is segítséget nyújtanak a még esetlegesen felmerülő problémákban vagy az ingatlan kiadásában. Hasonlóan Horvátországhoz, Bulgáriában is törvény korlátozza a közvetlen part menti sáv beépíthetőségét, így a már népszerű üdülőhelyeken új, víz közeli beruházások indításához alkalmas telkek korlátozott számban állnak rendelkezésre. Az Otthon Centrum Holiday a Napospart tengerhez legközelebb eső részén kínál apartmanokat egy most épülő beruházásban, amely az év végére készül el. A bevezető négyzetméterárak 1150 és 1250 euró között alakulnak, ami 100-200 euróval alacsonyabb a környék hasonló fejlesztéseinél tapasztaltnál. A bútorozásra mintegy 5000 eurót kell költeni, a forgalmi adó pedig 20 százalékot tesz ki. Az épülő 115 apartman 85 százalékát Angliában értékesítik, a fennmaradó részt a fejlesztő az Otthon Centrum Holiday közvetítésével Magyarországon adja el.