Ambrus
-7 °C
3 °C

Esett a Bux

MTI
2005.03.11. 17:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,25 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 17.882,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiaci forgalom 22,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Matáv kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.

Az MTI által megkérdezett kereskedők a csökkenést egyrészt a térségben uralkodó profitrealizáló hangulattal magyarázták, másrészt azzal, hogy a négynapos hétvége előtt a befektetők a pozíciók egy részének bezárását választották. A Matávot a szakértők szerint elsősorban a várható magas osztalékhozam miatt vásárolják a befektetők, emellett a papír erősödésében szerepet játszott a nyugat-európai tőzsdéken a technológiai szektor jó szereplése is.

Benyes Attila, a Quaestor Értékpapír Rt. üzletkötője szerint a reggel közzétett jó inflációs adatnak optimizmust kellett volna hoznia a piacra, ennek ellenére a nap elején folytatódott a haszonrealizálás. A nap végére kialakult egy százalék alatti csökkenés ugyanakkor véleménye szerint összhangban volt a környező országok tőzsdéinek trendjével.

Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője a Mol esését az olajszektorhoz tartozó papírok általános gyengülésével magyarázta. Kiemelte, hogy a gyógyszeripari részvények viszonylag kevésbé gyengültek, ám forgalmuk is visszafogottak volt.

A részvénypiaci forgalom mintegy felét, 10,5 milliárd forintot az OTP-re kötött üzletek adták. A bankpapír árfolyama 1,17 százalékkal, 82 forinttal csökkent 6.900 forintra. A Mol ára 8 milliárd forintos forgalomban 1,76 százalékkal, 285 forinttal 15.915 forintra csökkent. A Richter 0,71 százalékkal, 195 forinttal 27.305 forintra gyengült, forgalma 661 millió forint volt. A másik gyógyszerpapír, az Egis 1,08 százalékos, 200 forintos gyengüléssel, 18.400 forinton zárt, 112 millió forintnyi forgalommal. A Matáv 1,98 százalékkal 18 forinttal erősödött, 928 forinton zárt, forgalma 1,16 milliárd forintot ért el. A BorsodChem papírok ára 5 forinttal 2.665 forintra erősödött. A BUMIX 8,65 ponttal, 0,55 százalékkal csökkent, 1.552,09 ponton zárt.