Új üzleteket nyit az OBI

MTI
2005.03.16. 12:57
Az OBI ebben az évben három új áruházat nyit, és a következőben újabb két-három egység nyitását tervezi - mondta az MTI-nek Reiter László, az OBI Hungary Kereskedelmi Kft. magyarországi vezetője. Az OBI várhatóan 40-42 milliárd forint árbevételt ér el, az egy évvel korábbi, 34,3 milliárdos forgalom már az első kilenc hónapban teljesült. A forgalom 33-34 százaléka az építőanyagok, illetve kapcsolódó termékek eladásából származott, ugyancsak 33-34 százalék lakberendezési, fürdőszoba- és konyhafelszerelési cikkekből. Kézi szerszámok eladásából az árbevétel 20-22 százaléka folyt be, kertészeti cikkekből 14-15 százalék.

A következő években várhatóan tovább csökken az építőanyag-értékesítés aránya az OBI magyarországi forgalmán belül, helyét a kertápolással, illetve a lakberendezéssel kapcsolatos eladások veszik át - mondta Reiter László. Az OBI jelenleg összesen 120 ezer négyzetméteres eladótérrel 17 áruházat üzemeltet Magyarországon, a 2004 áprilisában zárt pénzügyi évben 10,5 millió látogatót fogadott.

A következő üzleti évben, várhatóan 2005 őszén Nagykanizsán nyitnak áruházat, majd még egyet egy vidéki városban, illetve egy továbbit Budapesten. 2006-ban újabb 2-3 áruház nyitása várható, 4-5 éven belül pedig 26-27 áruházzal lefedik a magyar piacot. A vidéki áruházak területe 7-8,5 ezer, a budapestieké 10-11 ezer négyzetméter. Az OBI - saját adatai szerint - a magyarországi barkácsáruházak között piacvezető, második helyen a Praktiker áll, majd a BauMax és a Bricostore következik.