Judit
3 °C
6 °C

Kamatcsökkentési várakozások

MTI
2005.03.25. 11:22
A forint gyengülése várhatóan lassítja a jegybanki alapkamat csökkentésének ütemét, míg az infláció gyors csökkenése az eddig vártnál nagyobb teret nyithat a későbbi kamatcsökkentéseknek - foglalja össze az elemzők véleményét a Reuters saját felmérése alapján.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a Monetáris Tanács következő, jövő hét keddi ülésén tovább csökkenti az alapkamatot, de kevésbé, mint az a forint 3 százalékos gyengülése előtt várható volt. Két héttel ezelőtt az elemzők még a 8,25 százalékos jegybanki alapkamat 75 bázispontos csökkenését jósolták, míg a legutóbbi felmérésben már csupán a 0,5 százalékos kamatcsökkentés volt az uralkodó vélemény.

A felmérés szerint a Monetáris Tanács ülését követően a kereskedők arra számítanak, hogy az euró 245,5-248,5 forint között mozog majd, vagyis nem gyengül tovább jelentősen. Egyes vélemények szerint azonban a következő hónapokban 250 forint körüli euró/forint árfolyam alakulhat ki.

Az elemzők konszenzusa alapján az infláció márciusban némileg megemelkedik és eléri a 3,3 százalékot, év végére 3,6 százalékra nő úgy, hogy decemberben 3,4 százalék lesz a 12 havi árdrágulás. A Reuters megállapítja, hogy mérséklődtek az elemzők körében a korábbi aggodalmak az euró bevezetésének várható dátumával kapcsolatban, az elemzők túlnyomó többsége a 2010-es dátumot jelöli meg az euró bevezetésének várható dátumaként.