Ambrus
-7 °C
3 °C

Pakisztánban szimatol a Mol

MTI
2005.05.19. 11:28

A Mol megerősítette, hogy érdeklődik a pakisztáni olajcég iránt, és a cég kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a cég "konstruktívan áll" a bosnyák Energopetrol privatizációs pályázatához is.

A Pakistan Petroleum Limited (PPL) privatizációja iránt a Mol mellett még tíz cég érdeklődik. A magyar olajcég egyébként a szénhidrogén-kutatásban már együttműködik a Pakistan Petroleummal. A Mol januárban jelentette be, hogy 10 százalékos részesedéssel operátorként vesz részt abban a konzorciumban, amely a Pakisztán észak-nyugati határvidékén lévő Tal blokkban kőolaj- és földgázlelőhelyet talált.

A konzorcium, amelynek tagja a Mol és a Pakistan Petroleum mellett az Oil and Gas Development, a Pakistan Oilfields és a Government Holdings, 1999 óta kutatja a Tal blokkot, és először 2002-ben fedezett fel szénhidrogént a területen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.