Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Megkezdik az uniós pályázatok kifizetését

MTI
2005.06.03. 17:57

Negyvenmilliárd forintnyi előleget fizetnek ki az európai uniós pályázatok társfinanszírozására, jelentette be Gyurcsány Ferenc egy mosonmagyaróvári gazdasági fórumon. A kifizetést a kormányfő nagy áttörésnek nevezte, mivel "először fogják a pályázók 2004 után érezni azt, hogy nem csak beszélnek ezek arról, hogy van pályázat, nem csak értesítenek arról, hogy mi történt, de pénzt is adnak". Ezt ugyan Gyurcsány szerint meg lehetett volna tenni korábban is, de, megfogalmazása szerint, "kellett az első év tapasztalata" ahhoz, hogy a finanszírozásnak erre a módjára át lehessen térni.

A miniszterelnök szólt arról is, a második Nemzeti Fejlesztési Terv lehetőségeit kihasználva 2007-től évente 750-900 milliárd forintot lehet majd Magyarországon elkölteni fejlesztésekre, ami szavai szerint 70-75, Mosonmagyaróvár méretű város éves költségvetésével egyenlő.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!