Vilma
-7 °C
4 °C

K&H: piacszerzés csökkenő profittal

MTI
2005.06.15. 10:11

Miközben 2004 márciusához képest jelentősen, 36 százalékkal, 5,9 milliárd forintra csökkent a K&H Bank adózás előtti eredménye, a pénzintézet működési hatékonysága, a költség/bevétel hányados 68 százalékról 65 százalékra javult. Bába Ágnes, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese szerint az összehasonlítás azért sántít, mivel míg a 2004. évi adatot egy 3,8 milliárd forintos általános kockázati céltartalék felszabadítása szépíti, addig a pénzintézet az idei év első három hónapjában 800 millió forintnyi céltartalékot képzett. A céltartalékképzések figyelmen kívül hagyásával a bank tőkearányos megtérülése lényegében szinten maradt, miközben azok beszámításával az adózás előtti eredményre vetített tőkearányos megtérülés 14 százalékkal csökkent. Ebben a vezérigazgató-helyettes szerint az is szerepet játszik, hogy a nemzetközi számviteli elvek miatt a bank tőkéjét a pénzintézetnél hagyott tavalyi profit megemelte. A jövedelmezőség kapcsán Bába Ágnes megjegyezte: a kamatmarzs a terveknél kisebb mértékben szűkült, miközben a jutalékbevételek 4,7 százalékkal növekedtek. A bankadó csoportszinten félmilliárd forintot vitt el a pénzintézettől. A pénzintézet - a vállalati hiteleket leszámítva - minden szegmensben tudta növelni piaci részesedését 2004. december 31-éhez képest - mondta John Hollows, a bank elnöke.

Az említett esetben a visszaesést Bába Ágnes a NAPI Gazdaság kérdésére részben azzal indokolta, hogy a bank tudatosan igyekszik csökkenteni a nagykockázati kitettségét. Ami a hitelportfólió minőségét illeti, a pénzintézet tovább javított: a decemberi 94,8 százalékos szint helyett immár a kihelyezett kölcsönök 95,1 százaléka problémamentes.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!