Bombardier vs Máv: egy hónapon belül döntés

MTI
2005.06.17. 16:16
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteki ülésén megtárgyalta Bombardier jogorvoslati kérelmét, amelyet a MÁV motorvonat tender eredménye ellen adott be, a testület legkésőbb július 14-ig hozza meg döntését. A Bombardier azt kérte a döntőbizottságtól, hogy állapítson meg jogsértést és semmisítse meg a döntést.

A MÁV Rt. június 1-jén a Stadler céget hirdette ki a 30+30 villamos motorvonat beszerzésére, üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesének és a Bombardier ajánlatát érvénytelenítette, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek.

A tárgyaláson a Bombardier jogi képviselője hangsúlyozta, hogy az érvénytelenített árajánlatuk megfelelt a pályázati kiírásnak. Elhangzott, hogy a Bombardier üzletpolitikai megfontolásokból adta meg a kifogásolt alacsony árú ajánlatot, mivel az anyacég támogatásával lehetőségük lesz fedezni a költségeket. A Bombardier szerint a pályázati kiírásban nem szerepelt, hogy költségarányos árat kell megadni.

A MÁV képviselője elmondta, hogy a bekért indoklás alapján kirívóan alacsonynak és irreálisnak tartották a Bombardier ajánlatát.