Az euró erősödött a dollárral szemben
A dollár pénteki gyengülése önmagában csaknem másfél százalékos volt, ilyen nagy árfolyamveszteséget több mint három hónap óta nem szenvedett el az euróhoz mérten. Egyes elemzők szerint a fennemlített makroadatok mellett az a pénzpiaci pszichózis is szerepet játszott, hogy sokan várták a 1,2 dollár alá eső eurót az izmosodó amerikai pénztől, s mikor látszott, hogy nem kerül sor erre, elkezdték eladogatni dollárjaikat. A magas amerikai mérleghiány, elsősorban a külkereskedelemé azt jelenti, hogy egyre több dollárt kell az import törlesztéséhez más devizára váltani, azt vásárolni. Más vélemények szerint a politikai bizonytalanság is a dollár ellen játszik, így például a Nigériából érkező rossz hírek, hogy be kell zárni az amerikai konzulátust, sokakat a dollár eladására ösztönöznek. Mindeközben az euróra "felügyelő" Európai Központi Bank illetékesei olyan értelmű kijelentéseket tesznek, melyek szerint eurózónás kamatcsökkentésre a bank nem készül, azaz nem teszi "olcsóbbá" az eurót.