Árpád
-1 °C
9 °C

Újabb Richter-csúcs a börzén

Napi Gazdaság
2005.06.28. 18:18
A BÉT indexe a bizonytalan start után magára talált, végül 18 475,16 ponton zárt, ami 0,6 százalékos emelkedés hétfőhöz képest. A blue chipek az értékéből 1,1 százalékot vesztő, így 860 forinton záró Magyar Telekom kivételével erősödtek. Közülük a Richter érdemel megkülönböztetett figyelmet, a gyógyszerpapír ugyanis 1,5 százalékos erősödéssel megdöntve tegnapi történelmi csúcsát, 30 300 forinton zárt.

A Mol 1,4 százalékkal került feljebb, így 17 235 forintról startol holnap, az OTP pedig 0,4 százalékkal 6660 forintra drágult. Az olajpapírok piacán egyébként a zárás előtt nem sokkal egy óriáskötés volt, ami vélhetően - az egyik jelentős Mol-tulajdonnal bíró - Slovbena és a Slovintegra alkotta pároshoz köthető.

A Richter szektortársa, az Egis is remekelt: kurzusa 3,4 százalékkal 18 500 forintra hízott. Gyengén szerepelt ugyanakkor a BorsodChem és az Antenna, előbbi 0,9, utóbbi pedig 0,4 százalékos értékvesztést volt kénytelen elkönyvelni, ami 2209, illetve 4800 forintos záróárat jelent.