Fidesz: Négy keréken gurulnak a százmilliók

MTI
2005.07.17. 13:35

Felháborítónak nevezte Lázár Mózes, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap, hogy a kormány nem tesz semmit az üzemanyagárak mérséklése érdekében. A politikus szerint nem lehet csupán a világpiaci árakra hivatkozni, mivel azok nyilván hatnak a környező országokra is, ott mégis olcsóbb a benzin.

Példaként hozta fel, hogy Ausztria régebben EU-tag, Szlovákia és Szlovénia Magyarországgal együtt csatlakozott, Szerbiát és Horvátországot pedig néhány éve polgárháború sújtotta, ezekben az országokban mégis sokkal olcsóbb a benzin.

A Fidesz öt pontban foglalta össze, amit álláspontja szerint a kormánynak kellene tennie a vállalkozások, a családok terheinek csökkentése, illetve Magyarország versenyképessége érdekében. Lázár ezek között említette, hogy azonnal meg kell vizsgálni az üzemanyagok adótartalmát, mert ez jelenti a kormány beavatkozási lehetőségét. Hatásvizsgálattal kell kimutatni, hogyan lehet elkerülni a benzinturizmusból származó magas adóbevétel-kiesést, ami a Magyar Ásványolaj Szövetség számításai szerint már tavaly, az alacsonyabb üzemanyag-árak idején is harmincmilliárd forint volt, vagyis "minden nap négy keréken százmillió forint gördül ki az országból".

Mivel nem írja elő szabály, Lázár Mózes erkölcsileg nevezte elfogadhatatlannak, hogy a Mol Rt. szakított eddigi hagyományával és nem közli legalább előre az üzemanyagár-emeléseket, ezért "csak akkor szembesülünk vele, ha tankolunk".

Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy reagált: az ellenzéki képviselő figyelmét feltehetően elkerülte, hogy a 2006-tól meghirdetett adóreform első lépéseként a kormány az általános forgalmi adó 25 százalékos sávját 20 százalékra csökkenti, és ez a mai árakon számolva tíz forintnyi csökkenést eredményez majd. Emlékeztetett arra is, hogy az üzemanyagban szereplő jövedéki adó mértékét még az Orbán-kormány állapította meg, azon a jelenlegi koalíció nem változtatott, így az reálértékben közel 20 százalékkal csökkent. "Az áfa csökkentése az, amivel a kormány befolyásolni tudja az üzemanyag árát" - fogalmazott az államtitkár. Ma már nincs Barátság kőolajvezeték, az árakat tekintve "barátságtalan vezetékeken" érkezik a kőolaj az országba, mondta.