A cseh alkalmazottak felének van másodállása

MTI
2005.07.26. 12:17
A csehországi alkalmazottak majdnem felének van másodállása - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az elmúlt hetekben készített a Job3000 internetes állásközvetítő ügynökség. A megkérdezettek 12 százaléka azt állította, hogy az állandó munkahelye mellett rendszeresen van még egy ideiglenes mellékállása is, hét százaléknak tartósan két állása van, nyolc százalék pedig vállalkozik. További húsz százalék azt válaszolta, hogy a lehetőségek szerint vállal munkát fő állása mellett.

A felmérésből kiderült: az alkalmazottak mintegy nyolc százaléka különféle cégek termékeit próbálja árusítani és népszerűsíteni házalással, tehát az úgynevezett "multi-level marketing" keretében. További nyolc százalék pénzügyi tanácsadóként működik szabad idejében. Szociológusok szerint ez azt jelzi, hogy az alkalmazottak körében is egyre több ember szeretne valamiféleképpen vállalkozóként is érvényesülni.

Csehországban június végén 489 744 ember volt munka nélkül, a munkaképes lakosság 8,6 százaléka. A munkanélküliségi ráta három év óta most a legalacsonyabb.