Natália
-3 °C
7 °C

Japán üvegipari beruházás Tatabányán

MTI
2005.07.29. 13:57
A japán Asahi Glass mintegy 32 milliárd forintos üvegipari beruházást valósít meg Tatabányán. Koga Icsiro alelnök pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a beruházás helyszínéül részben azért választották Magyarországot, mert fejlett az infrastruktúrája és a magyar munkaerő képzettsége. Az alelnök elmondta a termelést 2009-re úgy felfuttatják, hogy éves szinten 70 millió dollár lesz az árbevétele.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a szaktárca várakozásai szerint az idén együttesen több mint 4 milliárd euró vagy afölötti összegű külföldi működő tőke érkezik Magyarországra.

Koga Icsiro arról szólt, hogy az üvegipari vállalkozás létesítéséről szóló döntésben szerepet játszott az is, hogy a magyar kormány jelentős támogatásban részesítette a beruházást. Ismertette, hogy már tavaly elkezdték a beruházás előkészítését, folyik a gyártókapacitás kiépítése, és jövő év elején várhatóan átadják.

Az MTI kérdésére az alelnök elmondta, a gyár termelésének nagy részét külföldön értékesítik, Magyarországon egyedüli partnerük a magyar Suzuki Rt. lesz, de várhatóan szállítanak autóüvegeket Csehországba, az ottani Toyota és Volkswagen érdekeltségekhez, Lengyelországba az Opel és Fiat gyárakhoz, valamint Szlovákiába az ottani Volkswagen gyárba, illetve a későbbi Kia összeszerelő üzembe. Az üveggyár partnerei között lesz a Skoda és a Citroe:n is.

Inagawa Teruyoshi, japán Magyarországra akkreditált nagykövete bejelentette a magyar és japán kormány egy tanácsadó testület felállításáról határozott, amely javaslatokat dolgoz ki, a két ország közötti politikai, gazdasági és kulturális együttműködéssel kapcsolatban.

Kóka János elmondta, a japán beruházásnak szánt állami támogatások részleteiről 60 napon belül tájékoztatják a közvéleményt, az állami támogatás része képzési hozzájárulás, fejlesztési adókedvezmény. Újságírói kérdésére elmondta, hozzávetőleg összességében mintegy 7 milliárd forint lehet a kormány által adott támogatások összege.