Megduplázta nyereségét az Elcoteq

MTI
2005.08.03. 09:23

Az elektronikai gyártási szolgáltatásokat nyújtó, finn Elcoteq Network Corporation - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - a második negyedévben, IFRS szerint, 12,1 millió eurós adót előtti eredményt ért el, majdnem ráduplázva az egy évvel korábbi 6,5 millióra.

Az üzemi eredmény 15,9 millió euróra nőtt 9,1 millióhoz képest, a nettó értékesítés 53 százalékkal 982,1 millió euróra emelkedett 641,9 millióhoz képest, jelentették a vállalatnál szerdán. A forgalom 68 százaléka származott a finn Nokia mobiltelefon-gyártótól és a svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártótól, az egy évvel korábbi 73 százalék helyett.

A forgalom Európában 40 százalékkal, az ázsiai-csendes-óceáni térségben 65 százalékkal, az amerikai földrészen 83 százalékkal nőtt a második félévben, az amerikai földrészen 204,5 millió euróra 111,5 millióhoz képest. Egész évre is a bevétel és az üzemi eredmény "jól látható" növekedését ígérték szerdán a cégnél.

Az első negyedévben az Elcoteq 38,1 százalékkal 810,3 millió euróra növelte nettó értékesítését a tavalyi első negyedévi 586,6 millióhoz képest. A bevétel 61,3 százaléka a svéd Ericssontól és a finn Nokiától származott, az egy évvel korábbi 73,4 százalék helyett. Európában 466 millió euróra nőtt a bevétel 366,6 millióhoz képest, az ázsiai-csendes óceáni térségben 177,1 millió euróra 159,7 millióhoz képest - az első negyedévben elkészült az új gyártótelep az indiai Bangalore-ban - és az amerikai földrészen 167,2 millió euróra ugrott 60,2 millióhoz képest, főleg a mexikói Thomson-gyár tavaly év végi megvétele nyomán.

Az üzemi eredmény 16,6 százalékkal 9,5 millió euróra emelkedett az egy évvel azelőtti 8,1 millióhoz képest, de aránya a nettó bevételhez viszonyítva 1,2 százalékra csökkent 1,4 százalékról.

Az adó előtti eredmény 4,3 százalékkal 6,5 millió euróra csökkent 6,8 millióhoz képest, és az adózott eredmény 3,8 millió euró lett, 29,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 5,4 milliónál.

Tavaly az Elcoteq nettó értékesítése 32 százalékkal 2,954 milliárd euróra nőtt a 2003-as 2,236 milliárdról, ehhez 145 millióval járultak hozzá a Marconitól és a Tellabtól 2003 végén megszerzett üzletrészek. Az üzemi eredmény 71,4 millió euróra emelkedett 30,5 millióról, ezt egyszeri tételek is segítették: egyebek között eladták az ipari elektronikai megoldásokkal foglalkozó üzletágat 40 millió euróért. Az adó előtti eredmény 59 millió euróra növekedett 22,5 millióról, az adózott eredmény 39,8 millió euróra bővült 20,7 millióról.

Az Elcoteq 2001-ben, a távközlési ipar általános visszaesésének idején, nehéz helyzetbe került, amikor az Ericcson a Flextronicsnak adta át, illetve a japán Sonyval közös vegyesvállalatba vitte a mobiltelefon-gyártását, pedig előzőleg megállapodás volt rá, hogy a gyártást az Elcoteq észtországi és magyarországi gyárai folytathatják szerződéses alapon. Az Elcoteq 2001-ben a története legrosszabb eredményét produkálta, de jelentős, elbocsátásokkal is járó átszervezés után, 2002-ben az eredmény már a második legjobb volt a cég történetében.

Magyarországon az Elcoteq 1998-ban telepedett meg, a cég legnagyobb európai beruházásával. A 3 milliárd forintért épült pécsi gyár még abban az évben megkezdte a termelést. 2000. januárban a pécsi Elcoteq Kft. átvette a Nokia ugyancsak pécsi képernyőgyárát, és megkétszerezte a termelését. Az Elcoteq pécsi gyáraiban mobiltelefonokat és távközlési hálózati berendezéseket szerelnek össze, illetve tervező-fejlesztő munkát végeznek.

Elcoteq 2008-ig további, mintegy 54 millió eurós gyártóberendezés-beruházást hajt végre Pécsett, ezzel további, csaknem 700 munkahelyet hoz létre a jelenlegi 4800 álláson túl. A finn társaság tavaly 17 millió eurót, tavalyelőtt 16 millió eurót ruházott be Magyarországon, miután 2002-re kivonult Lengyelországból, és Wroclawból Pécsre vitte a termelést.

Júniusban az Elcoteq Budapestre helyezte át európai központját a finnországi Espóból. Innen az európai üzleti tevékenységet, vagyis a pénzügyi, értékesítési munkát és a kutatás-fejlesztést irányítják. A választás azért esett Budapestre, mert a cég szeretne földrajzilag közelebb kerülni partnereihez, akiknek többsége Magyarországon és a környező országokban található.

- A további magyarországi fejlődést azonban fékezheti, ha a Pécsre vezető autópálya kérdése nem oldódik meg hamarosan - mondta májusban az Elcoteq igazgatótanácsának elnöke, Antti Piippo.