Civilek az ICSSZEM fogyasztóvédelmi koncepciója ellen

MTI
2005.08.04. 12:33

A nem megfelelő szabályozási rendszer, a párhuzamos hatáskörök és a civil fogyasztóvédelem megoldatlan finanszírozása miatt válságba kerülhet a fogyasztóvédelem - mondta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (EFOSZ) ügyvezető elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Baranovszky György ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az illetékes Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) új fogyasztóvédelmi koncepciójával szemben a fogyasztóvédelmi szervezetek komoly kritikát fogalmaztak meg. A tárca honlapján ugyanakkor az elnök elmondása szerint az szerepel, hogy az egyeztetésen részvevők egyetértettek a tervezet legfőbb céljaival, irányvonalaival.

Az EFOSZ elnöke szerint, ha ezt a "rossz" koncepciót várhatóan a jövő héten elfogadják, az évekre meghatározhatja a magyarországi fogyasztóvédelem helyzetét.