Mária
-6 °C
-2 °C

Elhalasztották a digitális tachográfok bevezetését

euractiv.hu
2005.08.15. 09:20
A közlekedési ügyekért felelős EU-biztos, Jaques Barrot szerint nem csak a kötelező pihenési idők következetes betartatása érdekében fontos mielőbb bevezetni a digitális tachográfokat, hanem az utak biztonságának javítása és a tisztességes verseny biztosítása miatt is.

Az Európai Bizottság 2004-ben már egy évvel kitolta a digitális tachográfok bevezetésének határidejét: 2004. augusztus 5. helyett 2005. augusztus 5-re. A határidőt a tachográf-gyártók miatt módosították, a készülékeket ugyanis nem tudták időben legyártani és bevizsgálni. Akkor úgy gondolták hogy az egyéves halasztás alatt a tagországok kényelmesen meghozzák a szükséges törvényi, technikai és adminisztratív döntéseket. Az eltelt időben a legtöbb gond megoldódott: a tachográf-gyártók elég készüléket állítanak elő, a teherautó-gyárak is elkészültek az első, digitális tachográffal felszerelt járművekkel. A legtöbb tagország elfogadta a szükséges törvénymódosítások, megtette a bevezetéshez szükséges gyakorlati lépéseket, egyes tagországok már el is kezdték a digitálistachográf-kártyák kibocsátását.

A Bizottság által meg nem nevezett tagországok még egy kis időt kértek a szükséges intézkedések meghozatalához, ezért az Európai Bizottság az ipar képviselőivel folytatott tárgyalások után a határidő meghosszabbításáról döntött.

Magyarországon már tavasszal biztosra vették a hosszabbítást. A digitális tachográfok bevezetését a Közlekedési Felügyelet tartja kézben, s itt legkorábban a jövő év első negyedévében tartják megvalósíthatónak a digitális tachográfok alkalmazásához szükséges hazai kártya-kibocsátást.

A modern berendezés teljes körű használatához ugyanis nem csak az szükséges, hogy az eszköz gyárilag be legyen szerelve az új teherautókba. Szükség van az ellenőrzést lehetővé tevő kártyákra is, amelyek négyféle formában készülnek, más és más módon (céllal) lehetővé téve az ellenőrzést.