Az AirBridge újra indulna a Malévért
Amennyiben az ÁPV Rt. új privatizációs eljárást ír ki a Malév értékesítésére, az AirBridge Magyarország Rt. szeretne újra pályázni, korábbi ajánlatán azonban nem javít - mondta Zubek János, az AirBridge Rt. felügyelőbizottsági tagja.
Zubek János hangsúlyozta: az, hogy indulnak-e az új tenderen, függ a Malév akkori helyzetétől, illetve attól, "hogy az orosz tőke ugyanolyan elbírálás alá esik-e mint a más országokból érkező".
Zubek János szerint a hazugságokon alapuló politikai hecckampány miatt zárult eredménytelenül a Malév privatizációja.
"Olyan politikai hangulat alakult ki, amelytől az ÁPV Rt. igazgatósága sem tudta függetleníteni magát".
Az AirBridge az egy milliárd forintos vételár mellett négy milliárd forint készpénzes tőkeemelést és 80 százalékos foglalkoztatási garanciát vállalt. Terveik szerint két év alatt a Malév nyereséget termelhet. Ehhez azonban új piacokat kell szereznie, amit a tulajdonostárs tudna biztosítani.