Árpád
-1 °C
9 °C

Megnyílt Ferihegy 1

2005.09.01. 10:26

Kilenc hónapos teljes felújítás után ma hajnalban, 4 óra 00 perckor állt üzembe újra a ferihegyi repülőtér 1-es terminálja. A Ferihegy 1-ről induló első induló járat 6 óra után pár perccel hagyta el a kifutópályát. A hajnali négy órakor érkező első utasokat ünnepi hangulatban, pezsgővel fogadta a terminált üzemeltető Budapest Airport Rt. Hasonló fogadtatásra számíthatnak mindazok, akik a mai nap folyamán igénybe veszik Ferihegy 1 szolgáltatásait. A terminálról az első járat hat órakor szállt fel Geronába, s a mai nap folyamán várhatóan összesen nyolc ezer utas használja majd Ferihegy 1-et. Éves szinten 2,5 millió utast szolgál majd ki Ferihegy régi-új terminálja.

"A műszaki átadást valamint a sikeres próbaüzemet követően a rendszer élesben is zökkenőmentesen működött." - hangsúlyozta a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója. Fórika Ibolya hozzátette: "Mától végre újra az utasoké Ferihegy 1."

19 jegykezelő pult, 10 beszállító kapu, valamint négy csomagkiadó szalag áll az utasok rendelkezésére. Az épületben az utasforgalmi területekhez kapcsolódóan közel 40 kereskedelmi egység kapott helyett. A ferihegyi repülőtér 1-es termináljáról mától hét légitársaság közlekedik: az Easyjet, a Germanwings, a Malmö Aviation, a Norwegian Air, a SkyEurope, a Sterling és a Wizzair. A légitársaságok valamennyi járata innen indul, és ide érkezik.