Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Megszűnik a bor jövedéki adója

MTI
2005.09.15. 15:24
A kormány szándékai szerint jövőre már nem kell jövedéki adót fizetni a bor után, az adótörvények parlament elé kerülő változata már erről szól - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a Tokaj-hegyaljai Tolcsván csütörtökön. A kormány teljesíti a száz lépés programban vállalt adóváltoztatási kötelezettségeit, ezek között szerepel a bor literenként nyolc forintos jövedéki adójának nulla forintra csökkentése is - mondta a miniszter. "Ugyanakkor tudom, hogy a borászati szakma megosztott ebben a kérdésben. A kormány viszont tartja a szavát, amit júniusban mondtunk, azt terjesztjük a parlament elé" - mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy a parlamenti vitaszakaszban a törvény a különféle szakmai szempontoknak megfelelően módosulhat. Veres János elmondta, a jövőben is jövedéki raktárköteles lesz a borral kapcsolatos tevékenység, a vám és pénzügyőrség a továbbiakban is ellenőrzi majd ezt. Továbbra is szükség van a szigorú állami ellenőrzésre, mert vannak néhányan ebben az országban, akik visszaélnek azzal a lehetőséggel, hogy bort nemcsak szőlőből lehet készíteni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!