Szeptemberben 93,1 milliárd forint lesz a hiány

MTI
2005.09.15. 16:12
A Pénzügyminisztérium (PM) 93,1 milliárd forint hiányt vár szeptemberre és ezzel 9 hónap után 1088,1 milliárd deficit alakulhat ki az államháztartás önkormányzatok nélküli egyenlegében - mondta Katona Tamás közigazgatási államtitkár a csütörtöki tájékoztatón. Az augusztusi hiány 58,5 milliárd forint volt. "Az idei évre prognosztizált, pénzforgalmi szemléletben 1022 milliárd forintra rúgó hiány tartható, azaz az utolsó negyedévben 66 milliárd forint többletet várunk" - jelentette ki Katona Tamás.

Az államtitkár elmondta, hogy a gazdaság továbbra is dinamikusan nő, amit a csütörtökön megjelent ipari termelési adat is mutat: júliusban a munkanaptól megtisztított mutató éves szinten 8,4 százalékkal, korrekciók nélkül 5,8 százalékkal nőtt. Emellett az infláció immár hosszabb ideje 4 százalék alatt van, a maginfláció pedig két százalék alatti. Az államtitkár az államháztartási adatokat ismertetve kijelentette: augusztusban, elsősorban a megnövekedett bruttó áfa-bevételek nyomán közel 40 milliárd forinttal kisebb lett a deficit, ugyanakkor az áfa visszaigénylések összege szeptemberben várhatóan több lesz, ezért megnő 40 milliárddal a deficit is, így 9 hónap után a korábban jelezettnek megfelelően 1088,1 milliárdot tesz majd ki az államháztartás hiánya. Ez az összeg az éves hiányprognózis 106,5 százaléka.