Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A széliparnak kell rugalmassá tennie a hálózatot

MTI
2005.09.20. 16:49
A szélenergetikai befektetőknek és kereskedőknek kell tenniük azért, hogy rugalmasabbá váljon a magyar villamosenergia-rendszer és így jobban elterjedhessen ez a környezetbarát áramtermelési gyakorlat, mondta Tombor Antal, a MAVIR Rt. elnök-vezérigazgatója egy megújuló energiaforrásokkal foglalkozó konferencián kedden Budapesten. Közölte, hogy a Magyar Villamos Művek Rt.-hez 20 befektető cég adta le eddig igényét szélkerekek építésére összesen 1.687 megawatt kapacitásra vonatkozóan. Ezzel szemben a szélenergiából megtermelt áramból a villamosenergia-rendszer jelenleg legfeljebb 200 megawattnyit bír el, tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Tombor Antal magyarázata szerint ennél nagyabb árammennyiség rendszerirányítási gondokat okozna, mert a szélenergia időjárás-függő és nehézkes a hiány illetve a többlet szabályozása.

A rendszer rugalmasabbá tétele, azaz tartalékkapacitás kialakítása nem a MAVIR feladata - hangoztatta az elnök-vezérigazgató, aki szerint mintegy 100 milliárd forintos beruházás nyomán 400-800 megawattnyi szélenergiával megtermelt áramot "lehetne kiszabályozni". Mivel az állam az EU előírásaival összhangban kivonult a villamos-energiapiacról, ezért nem feladata a hálózat rugalmasabbá tétele - jegyezte meg Tombor Antal utalva azokra a sajtóban megjelent kritikákra, amelyek szerint az autópálya-építések analógiájára az államnak kellene rugalmasabbá tennie a rendszert. Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy a magyar villamosenergia-rendszer rugalmasságát jelenleg szénhidrogén-fűtésű erőművekkel biztosítják, amelyek a rendszer óránkénti eltéréseit legfeljebb 20 megawatt erejéig képesek szabályozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez képest az ország fogyasztása 110-120 ezer megawatt óránként.

Kifejtette, hogy a megújuló energiafelhasználás szempontjából fejlettebb országok általában vízerőművekre alapozott szivattyús tárolókat működtetnek az időjárásfüggő energiatermelés tolerálására. Így gyorsan pótolható a szélcsendben hiányzó, illetve levezethető a szeles időben feleslegesen megtermelt áram. Tartalékkapacitást elméletileg lehetne bérelni például Ausztriából is, ám arra hosszú távú szerződés kellene, ez pedig bizonytalanná teszi a működést. Ennek oka, hogy az EU a határkeresztező kapacitások igénybevételére évente versenyt irat elő a szabályozó hatósággal, jelezte Tombor Antal.

Szólt arról, hogy mindezzel együtt Magyarországon tavaly csupán 3,2 megawattnyi áramot termeltek szélkerekekkel és az idén is mindössze 7 megawattal bővül a kapacitás. Ugyanakkor a megújuló energiaforrások terjedését segítő szabályozási környezet az alternatív energia, ezen belül is leginkább a szél alapú energia felfutását eredményezik az elkövetkező években.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!