Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nő a készházak száma Magyarországon

MTI
2005.09.21. 15:35

Az új építésű lakóépületek magyarországi piacán 5-6 százalékot képviselnek a készházak, és arányuk nő - mondta Fazekas Péter, az ÉVOSZ készházipari tagozatának elnöke szerdán Budapesten. A nyugat-európai átlagtól Magyarország még elmarad, de várhatóan hamarosan eléri a 10 százalékot a készházak részesedése - tette hozzá a szakember az Európai Készházépítők Szövetségének budapesti konferenciáján. Hozzátette: míg 2000-ben 300 készház épült, addig tavaly ez a szám már 1300 volt. A további fejlődés érdekében a magyar szövetség feladatának tekinti, hogy a készházak előnyeit minél ismertebbé tegye. Az elnök jelentős lépésnek nevezte, hogy egyes bankokkal sikerült az elmúlt évben készház-finanszírozási megállapodást kötni. Elmondása szerint ez a rövid építési, ezáltal rövid fizetési határidő miatt jelentett problémát. A konferencián mutatták be a minőség biztosítását szolgáló új magyar típusigazolványt. Ezzel lehetővé vált az összes épülő készház nyilvántartása, regisztrálása, paramétereinek rögzítése - jegyezte meg Fazekas Péter. A minőség biztosítása az iparág népszerűvé válása szempontjából alapvető - mutatott rá. A készházak előnyeit a jó minőségben a fix árban, a gyors felépíthetőségben és az energiatakarékosságban összegezte. Elmondta: a készházak ára ugyan nem alacsonyabb egy "kalákában" épített családi házénál, utóbbi építkezési forma aránya azonban a korábbi 60-70 százalékról 23 százalékra csökkent - közölte statisztikai adatokra hivatkozva. A 2000 óta működő, 9 országot tömörítő európai szövetség elnöke, Erich Weichselbaum a minőség további emelését tartotta a legfontosabb feladatnak, és úgy vélekedett: a készház ma Európában "trendinek" számít, részesedése minden európai országban nő.

A háztípus részesedése Európa-szerte igen változó: Svédországban 90 százalék, Skóciában 65 százalék, Ausztriában 33 százalék, Németországban 13 százalék körüli. A konferencián elhangzott: Magyarországon 100 készházépítéssel foglalkozó vállalat van, közülük azonban mindössze 15 rendelkezik a szövetség minőségbiztosító védjegyével. A készházak elemeit az országban 5 cég gyártja. A KSH adatai szerint az építőipar területén 2005 első félévében 801,6 milliárd forint beruházás valósult meg, ami 13,8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért adatnál. Az első hat hónapban az építésügyi hatóságok több mint 15 ezer új lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt, ami 10,7 százalékos növekedés 2004 első félévéhez képest.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!