Árpád
-1 °C
9 °C

Kereskedelmi repülőtér épül Szegeden

MTI
2005.09.24. 14:50

Jövő áprilisra elkészül Szegeden a nemzetközi regionális kereskedelmi repülőtér - jelentette be Botka László polgármester szombaton, a csongrádi megyeszékhelyen.

A közlekedési infrastruktúra kiépítése elengedhetetlen ahhoz, hogy Szeged valódi gazdasági fejlődésre váltsa a földrajzi fekvéséből származó előnyét - mondta a politikus a reptér kifutópályájának megépítéséről szóló kivitelezési szerződésének aláírásakor.

Az elmúlt időszakban minden közlekedési ágban sikerült pótolni a város évtizedes lemaradását: év végére Szegedre ér az M5-ös autópálya, jövő tavasszal pedig elkezdődik az M43-as út építése. Folyik a Szeged-Budapest vasútvonal fejlesztése és elindult a szegedi pályaudvar rekonstrukciója - közölte a polgármester.

A repülőtér közel 1,5 milliárd forintos fejlesztését állami forrásokból, a regionális fejlesztési tanács 540 millió és a Csongrád Megyei Önkormányzat 100 millió forintos támogatásából, illetve saját költségvetéséből fedezi az önkormányzat - tudatta Botka László.

A 1185 méter hosszú és 30 méter széles kifutópálya és a hozzá kapcsolódó guruló út megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást a Betonút Rt. nyerte el - mondta a politikus. A cég vállalta 2006. április 26-ára végez a közel 1 milliárd forintba kerülő munkálatokkal.

Botka László elmondta, a város közgyűlése döntött arról, hogy a reptér üzemeltetését a jövőben az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság végzi, sportrepülés céljára azonban továbbra is térítésmentesen lesz használható a légikikötő.