Kétszer nagyobbak a szaúdi olajkészletek

MTI
2005.09.27. 09:42
Szaúd-Arábia rövidesen hivatalosan is bejelentheti, hogy a bizonyított és kitermelhető kőolaj-tartalékai körülbelül 200 milliárd hordóval nagyobbak a jelenleg hivatalosan elismert 264 milliárd hordónál, mondta Ali al-Naimi szaúd-arábiai olajipari miniszter kedden egy johannesburgi szakértekezleten, a legújabb kutatásokat és feltárásokat ismertetve.

Úgy vélte, hogy a most folyó beruházások nyomán három-négy éven belül az egész világ olajtermeléséhez képest is lesz megint elegendő kitermelhető tartalék a föld és a tengerek alatt az olajtermelő országokban, és megszűnik a mostani nyugtalanság a feszített tartalékhelyzet miatt, amit az okozott, hogy a kilencvenes évek végére meredeken csökkent olajárak miatt sok fejlesztő beruházás elmaradt világszerte. Azt mondta, hogy Szaúd-Arábia maga hosszabb távon is napéi 1,5-2 millió hordós tartalék kapacitást akar fenntartani a napi termelésén felül.

A szaúdi küldöttség egy másik, meg nem nevezett tagja azt mondta újságíróknak, hogy a jelenlegi, napi 9,6 millió hordós szaúd-arábiai olajtermelés októberben csökkenhet kissé a fő vevőket, az amerikai olajfinomítókat ért károk miatt, de a visszaesés csak átmeneti lesz. Általában is úgy vélte, hogy Szaúd-Arábia, illetve az OPEC legutóbb megígért, bármikor mozgósítható többtermelésére jelenleg nincs vevő a világpiacon.