Kazahsztáni olajtermelőt venne a Lukoil

MTI
2005.10.14. 23:29

A Lukoil orosz olajvállalat 1,1 milliárd dollárért megszerezte a torontói tőzsdén jegyzett Nelson Resources kazahsztáni olajtermelő 57,64 százalékát. Ezt a többségi hányadot eladó három cég jelentette be pénteken.

A Lukoil a Nelson 100 százalékát akarja megvásárolni, de a kisrészvényesek egyelőre elzárkóznak részesedéseik eladásától, amit állításuk szerint diszkont áron akar megszerezni az orosz cég. Ugyanakkor a fő részvényesek, akik jórészt a Nelson kazah vezetői és igazgatói, úgy döntöttek, hogy értékesítik részesedésüket és nem várják meg a részvényesek november második felére összehívott ülését.

A Nelson csütörtökön azt közölte, hogy a Lukoil 2 milliárd dollárt szán a cég 100 százalékának a megvásárlására, amennyiben az ügylethez megkapja a szavazati joggal rendelkező részvényesek 75 százalékának a beleegyezését.

A Lukoil az akvizíció céljából 2 milliárd dollár hitelt vett fel a Citigroup-tól. Amennyiben létrejön a cég teljes átvétel, az a legnagyobb orosz vállalatfelvásárlás lesz külföldön.

Kazahsztán komoly globális olajszereplővé lép elő azzal, hogy 2015-re napi 3 millió hordóra futtatja fel az olajtermelését. A Nelson kimutatott olajtartaléka mintegy 270 millió hordó, de a még nem bizonyított lelőhelyekkel elérheti akár a 2 milliárd hordót is. A Nelson idei első negyedévi napi olajtermelése 30 ezer hordó, adózott eredménye az időszakban 36 millió dollár volt.