Halasztódik az eljárás Németország ellen

MTI
2005.10.16. 11:44
Egyelőre nem indul eljárás Németország ellen amiatt, hogy rendszeresen túllépi az államháztartásra vonatkozó eurózónás előírásokat. Joaquin Almunia, a brüsszeli bizottság pénzügyi biztosa a Focus című német lap szerint állítólag azt mondta, hogy az eljárást Németország ellen a deficittúllépés miatt most novemberben el kellene indítani, de az új német kormány felállását segítendő jövőre halasztják az eljárást.

Az eurózónában előírt 3 százalékos GDP-arányos deficithatárt Németország az idén is, négy egymást követő évben, túllépi. Ezzel kapcsolatban Peer Steinbrück (SPD) kijelölt pénzügyminiszter pénteken csak annyit mondott, hogy 2007-ben visszatérnek majd a 3 százalékos normahatárhoz, amihez jövőre és utána is a GDP-arányos hiányt 0,5-0,5 százalékos mérséklésére lenne szükség. Pártja közölte: azon igyekeznek majd, hogy az állami kiadásokat 14 és fél milliárd euróval próbálják meg visszafogni. Az EU a visszatérést a 3 százalékhoz 2006-ra szeretné, amihez szerinte 22,5 milliárd eurós kiadáscsökkentés kellene jövőre. Steinbrück szerint nyilvánvalóan véget ért az adócsökkentések időszaka.