Árpád
-2 °C
9 °C

Szabolcsba is került a bajor nyesedékhúsból

Index/MTI
2005.10.20. 19:18
Az állategészségügyi szolgálat azonosította azt a szabolcs-szatmár-bereg megyei élelmiszer-feldolgozó üzemet, amely 2004. szeptember 25. és 2005. február 14. között vágott baromfi testeket vásárolt abból a vizsgálat alatt álló bajor üzemből, ahonnan az emberi fogyasztásra nem alkalmas, de átcímkézett nyesedékhúst Magyarországra is szállítottak.

Süth Miklós országos főállatorvos arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a német minisztériumtól kapott írásbeli információk alapján a szállítmányok, valamint az azok további sorsára vonatkozó dokumentumok részletes vizsgálatát az Állategészségügyi Szolgálat munkatársai megkezdték. Annyi már most bizonyos, hogy magyar fogyasztó nem vásárolhatott az itt feldolgozott áruból, a szabolcsi üzem ugyanis azt harmadik országba exportálta - tette hozzá.

Batiz András kormányszóvivő délután közölte: a magyar hatóság a német szakminisztériumtól már a hivatalos német bejelentés előtt kért és kapott írásbeli információkat. Ezzel egyidejűleg az agrártárca elrendelte az érintett német üzemből esetlegesen Magyarországra szállított termékek felderítését. A szállítmányok sorsára vonatkozó dokumentumok részletes vizsgálatát az állategészségügyi szolgálat munkatársai megkezdték.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.