Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Alulértékelt a BorsodChem

Napi Online
2005.11.10. 14:14
Az év utolsó három hónapjában a harmadik negyedévinél jobb eredményre számít Kovács F. László a BorsodChem vezérigazgatója. A cég papírja szerinte alulértékelt, ezért is kért az igazgatóság felhatalmazást sajátrészvény vásárlásra. Az energiaköltségek növekedése ugyan nehezíti a társaság életét, ám ezt ellensúlyozza majd - a termék drágulásával párhuzamosan - belépő MDI kapacitás, valamint a TDI és a PVC árak emelkedése. A harmadik negyedév 3,2 milliárdos profitjánál ezért magasabb eredményre számít Kovács F. László a cég vezérigazgatója, az éves eredményvárakozást azonban nem számszerűsítette. 2006-ban további energiaáremelkedés várható, amely költségtöbbletet nem is bírna el a BC, ha nem nőne tovább. De az MDI és a PVC kapacitás is emelkedik, illetve bekapcsolódik a csoportba a nemrég megvásárolt lengyel Petrochemia Glachownia, ami alig 60 kilométerre van a BorsodChem csehországi gyárától. A további akvizícós tervekről szólva a vezérigazgató elmondta, a cég továbbra is érdeklődik a román Olchim iránt, amellyel jól kiegészítenék egymást. A BC-nek állítólag - ha gazdasági döntés születik - jó esélyei lennének a privatizáció megnyerésére, ám erről egyelőre korai lenne beszélni, hisz a magánosítási pályázatot még ki sem írták.

2006-tól tovább növelnék az MDI, a TDI és a PVC kapacitást is, ám e mellett új termék gyártásába is szeretnének belekezdeni - mondta Kovács. Ám hogy ez pontosan melyik termék legyen, még csak most vizsgálják. Olyan vegyület gyártásába szeretnének belekezdeni, amiben a jelenlegi gyártással találhatók szinergiák, magas benne a hozzáadott érték, hogy ne befolyásolja az olajár ingadozás és Európában lehetőleg hiánycikk legyen. Kovács F. optimista és úgy gondolja, hogy jelenleg alulértékelt a BC, ezért is kértek felhatalmazást a sajátrészvény vásárlásra. (A papírok egy részét a dolgozók jutalmazása fordítják, ami idén 600 millió forintjába került a cégnek). Újságírói kérdésre válaszolva Kovács F. elmondta az igazgatóság még nem döntött, hogy támogatja-e a Firthlion igazgatósági jelöltjét, ám ennek jelenleg nem látja semmi akadályát.