23 százalékkal nagyobb Mol-nyereség

MTI
2005.11.11. 08:08
A Mol-csoport 190,6 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első kilenc hónapban, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 155 milliárd forintot, a harmadik negyedévben a tavalyinál 23 százalékkal kevesebb, 56,7 milliárd nettó profitot termelt az olajtársaság, ami némileg elmarad az elemzői várakozásoktól.

A pénteken közölt konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a csoport nettó árbevétele a 9 hónapban 1702 milliárd forint volt, ami 26 százalékkal nagyobb a tavalyi 1349 milliárd forintnál. A harmadik negyedévben a működési eredmény 70,1 milliárd forint volt, 14 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az első kilenc hónapban az üzleti eredmény 24 százalékkal 237,8 milliárd forintra emelkedett, amihez "hozzájárultak a korábbi évek befektetései a finomítói technológia fejlesztésébe, a növekvő értékesítési volumenek, a kedvező termékárak és a növekvő nemzetközi kőolajtermelés. A nettó eredmény elsősorban a kiemelkedő üzleti teljesítményt tükrözi, amelyet mérsékeltek a magasabb pénzügyi ráfordítások, elsősorban a devizaalapú hiteleken keletkezett árfolyamveszteség.