A Panel-programra eddig ötmilliárdos támogatási igény érkezett
A Panel-program december 30-ig meghosszabbított pályázatára eddig 5,2 milliárd forint támogatási igénnyel, 534 pályázat érkezett be, ami 26.573 lakás felújítását jelentheti - mondta Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke, sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: a támogatások odaítéléséről Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter 1-2 héten belül dönt.
Borsi László kiemelte: a panelprogram támogatási kerete a 2004. évi 1,3 milliárd forinthoz képest az idén 8 milliárd forint, ám ha ennél több lesz az igény, akkor ésszerű határokon belül meg tudják növelni a keretet.
Utalt arra, hogy az idei 8 milliárdos állami keret kiegészül az önkormányzatok, illetve a lakók ugyanekkora hozzájárulásával, így összesen az idén 24 milliárd forintért 40-45 ezer panellakás újulhat meg, csaknem annyi, mint 2001 és 2004 között összesen.