Natália
-3 °C
7 °C

Rekordszámban váltottak biztosítót az autósok

Napi Online
2005.11.28. 12:08
Biztosnak látszik, hogy az idén rekordszámban igazolnak át az autósok kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukkal (kgfb) új biztosítóhoz. Az eddigi online-adatok alapján a nagy vesztes a Union, derül ki a Népszabadság és Népszava cikkeiből. Az internetes alkuszokon keresztül legalább kétszer annyian szerződnek át, mint tavaly. Az átigazolásokra adott egy hónap csütörtökön zárul, de a rekordok máris megdőltek: a piacvezető internetes alkuszcég, a Netrisk múlt péntekig csaknem 45 ezer új szerződést kötött. A cégnél azt mondják, hogy a csaknem 30 ezres tervükkel szemben zárásig elérhetik az 50 ezres határt. A második legjelentősebb piaci szereplő, a biztositas.hu nem közölt adatokat, de az új szerződések száma valószínűleg náluk is meghaladja majd a 30 ezret. A piacon jelen lévő további tucatnyi internetes alkuszcég teljesítményével együtt zárásig az elektronikusan biztosítót váltó autósok száma elérheti a 100 ezret is.

Tavaly 40 ezren kötöttek új szerződést. A nem interneten megkötött szerződésekről ugyanakkor még szinte semmit sem tudni. Az online ügyletek alapján a legnagyobb vesztes az Union, innen távozott ugyanis az átszerződött autósok harmada, húsz százalékuk pedig az Allianznál mondott fel. Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító Rt. szóvivője a Népszavának ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hetekben mintegy 15 ezer ügyféltől vettek búcsút és 20 ezer új szerződést kötöttek. Ez a mozgás a társaság 1,75 millió darabos szerződésállományához képest nem mondható jelentősnek. A felmondások zöméről csak november utolsó napjaiban tájékoztatják az üzletkötők a biztosítókat, az új ügyfelek adatainak többsége pedig decemberben jut el a társaságokhoz.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!