Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Öncsődöt jelentett két Mónos-érdekeltség

Napi Gazdaság
2005.12.05. 08:34
Öncsődöt jelentett december 3-án a miskolci Borsi Húsipari Rt. és a gyöngyösi Falcotrade Rt. - értesült a NAPI Gazdaság. Az összesen 840 főt foglalkoztató két húsipari társaság a tavaly 140 milliárd forint árbevételű Carnex Kft.-n keresztül jórészt Mónos Péter és a francia Socopa cég érdekeltségi körébe tartozik. A Carnex Kft.-ben Mónos 46, a Socopa 50, Elekes Lajos, a Carnex baromfiipari üzletágának igazgatója pedig 4 százalékos tulajdonos, míg a Falcotrade-ben a Borsi Húsipari Rt. 99,64 százalékos tulajdonrésszel bír. Mindkét csődbe ment cég vezérigazgatója Purgel Attila.

A fejlemények előzménye, hogy a Borsi esetében 200-300 millió, a Falcotrade-nél pedig 130 millió forintos veszteségre számítottak az idén, a két cégnél azonban a vártnál nagyságrendekkel nagyobb veszteséget talált a tulajdonos. Emiatt megkezdődött a szakmai, pénzügyi vizsgálat annak kiderítésére, hogy a történtek hátterében milyen szakmai, gazdálkodási, pénzügyi okok állhatnak, illetve a kialakult helyzethez mennyiben járult hozzá a piaci helyzet. A Carnex tavaly 52 milliárd forint árbevételű húsipari üzletágának - amelynek 33,6 milliárd forint volt a belföldi és 18,4 milliárd az exportforgalma - három meghatározó vállalkozása van. A legnagyobb, a Pápai Hús Rt. mellett a másik két "bástya" a Borsi Húsipari Rt. és a Falcotrade Rt. Az üzletág további cégei - a Miskolci Hűtőipari Rt., a Pápa Pig Kft., a Pig-Coop Kft. és a Pápa-Falco Kereskedelmi Kft. - lényegében a működés hátterét biztosítják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!