Kristóf, Jakab
17 °C
24 °C

Büntetik a hamisításokért a pekingi Selyempiacot

MTI
2006.01.06. 08:36
A kínai igazságszolgáltatás történetében először büntettek meg egy piaci intézményt a falain belül a bérlő kereskedők által forgalmazott hamisítások miatt. A francia Chanel és Louis Vuitton, a spanyol Prada, a brit Burberry és az olasz Gucci összesen 2,5 millió jüant (62 millió forint) követelt a turisták által kedvelt pekingi Selyempiacot működtető Xiushui Hausen Clothing Market Co. nevű cégtől azért, mert a Selyempiac üzleteiben számos márkás termék engedély nélküli másolatait forgalmazzák, köztük az ő produktumaikét is. A pekingi bíróság az AFP csütörtöki jelentése szerint még decemberben 200 ezer jüant (5,1 millió forint) ítélt meg a felpereseknek kártérítés címén, de a Selyempiac vezetői fellebbezésre készülnek.

A Selyempiac 1985 óta működött a szabad ég alatt a kínai főváros kelet-nyugati főútvonala mentén, kis bódéiban, standjain az eredeti ár töredékéért lehetett nagy divatházak jelzésével ellátott konfekciós cikkeket, márkás nyakkendőket, táskákat vagy órákat vásárolni. Az idei év elején a piac új, több emeletes áruházi épületbe költözött. Az intézmény vezetői arra alapozzák fellebbezésüket, hogy egyetlen kínai törvény sem teszi felelőssé az üzlethelyiségek bérbeadóját azokért az árukért, amelyeket a bérlők forgalmaznak a boltokban. A per és az ítélet egyik előzménye volt, hogy Patrick Devedjian volt francia iparügyi miniszter májusban végigjárta a Selyempiacot, s az árusok egymással versengve kínálták neki a francia luxusmárkák helyi másolatait. A hamisítás az ellene hozott hatósági intézkedések ellenére is igen elterjedt Kínában. Egy gyakran idézett becslés szerint az egész világon forgalomba kerülő hamisított márkás cikkek 70 százaléka Kínában készül - ma már ez nemcsak a divatipar különböző ágazataira vonatkozik, hanem mindinkább a játékokra, az orvosságokra, sőt gépkocsikra is. Miután azok a cégek, amelyeknek ez a jelenség tetemes kárt okoz, nem képesek magukat a hamisítókat elérni, igyekeznek a közvetítőkre és a kereskedőkre hatni - többek között elriasztó hatású perek révén.