Miklós
-7 °C
4 °C

Százötvenmillió az M0-ás keleti szektora kommunikációjára

MTI
2006.01.22. 09:25
A Nemzeti Autópálya (NA) rt. nettó 152 millió forintot költ az M0-ás körgyűrű keleti szektora kommunikációjára - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.

Az M0-ás 4-es út és M3-as autópálya közötti, 26,5 kilométeres, összesen 43,2 milliárd forint beruházási költségű, szakasza kommunikációs tevékenyégének ellátására 3 évre adnak megbízást.

A nyílt közbeszerzési pályázatot a Grant Reklám Kft. nyerte el, amely a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben alvállalkozóként be kívánja vonni a Pesti Csoport Kft.-t, a Synovate Piackutató Kft.-t, és az AEGIS Média Hungary Kft-t.

A megbízás magába foglalja az M0-ás említett szakaszának kommunikációs kampányát, stratégiájának kidolgozását, valamint megvalósítási javaslatok összeállítását és kivitelezését. E mellett a nyertesnek össze kell hangolnia a szakasz kommunikációját az autópálya építési programéval, az M0-ás keleti szektorának teljes, 2008-ig terjedő időszakára.

Béni Gyöngyi, az NA Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az EU kohéziós Alapja az M0-ás keleti szektorának megépítését, és így annak kommunikációját is 85 százalékban támogatja. E mellett az unió előírta, hogy a projekt tájékoztatási kampányára 150 millió forintot költsön el a beruházó, és annak megvalósítását külső ügynökség végezze el, és ne az autópálya társaság belső sajtóosztálya. A tenderre a nyertesen kívül pályázott még az Innoterm Kft., és az SKBH Kft.

Az NA Zrt. korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az M0-ás körgyűrű 4-es és 31-es számú főút közötti, 6,7 kilométer hosszú szakaszát az ausztriai Porr Technobau Umwelt AG-Viadom Rt.-Teerag-Asdag AG. alkotta PVT-M0 konzorcium építheti meg nettó 8,9 milliárd forintért.

Szintén a PVT-M0 konzorcium kivitelezheti nettó 19,6 milliárd forintért az M0-ás körgyűrű 31-es és 3-as számú főút közötti, csaknem 11 kilométer hosszú szakaszát.

Az M0-ás körgyűrű 3-as főút és az M3 autópálya közötti, csaknem 8,9 kilométeres hosszú szakaszát pedig az egri Egút Rt. és a debreceni Debmut Rt. alkotta ED-M0 2005 Közös Vállalkozás építheti meg nettó 14,7 milliárd forintért.

Mindhárom kétszer két sávos rész szakaszt 2007. november 31-ig úgy kell megépíteni, hogy később kétszer három sávos autópályává bővíthető legyen.