Az IMF szerint is késhet a litván euró
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is késhet Litvániában az euró 2007 elejére tervezett bevezetése, az infláció erősödése miatt. A nemzetközi pénzügyi szervezet jelentése szerint a külső hatások, a központi árváltozások és a belföldi kereslet élénkülése miatt felgyorsult az árak emelkedése Litvániában.A hivatalos statisztikai adatok szerint januárban 0,5 százalékkal nőttek az árak decemberhez képest, amikor az áremelkedés üteme 0,1 százalék volt.
Január végén az európai Fitch Ratings hitelminősítő elemzésében is az állt, hogy a minden euróövezeti követelményt kényelmesen teljesítő Litvánia eleshet az egy éven belüli euróövezeti csatlakozástól az infláció valamelyes felgyorsulása miatt. A korábbi években a litvániai infláció elmaradt az EKB legföljebb 2 százalékos árstabilitási küszöbétől.
Az EU keleti bővítése után a három balti állam, illetve Szlovénia az elsők között kötötte nemzeti valutájának árfolyamát az euróhoz, s lépett be az ERM II. árfolyam-rendszerbe.