Nem kezdeményez Kovács László uniós adót

MTI
2006.03.05. 00:02
Szó sem volt arról, hogy szorgalmaznám, vagy a közeljövőben javasolnám az EU-adó bevezetését, jelentette ki Kovács László, az Európai Bizottság vámuniós és adópolitikai felelőse szombaton az MTI-nek, cáfolva a Financial Times-nak illetve a Financial Times Deutschlandnak adott interjúja alapján megjelent magyarországi híradásokat.

"Tény, hogy egy közösségi adó bevezetésének lehetőségét az elmúlt években vezető politikusok többször is felvetették. Legutóbb az EU soros elnökeként, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár szólt erről. Az interjúban kifejeztem egyetértésemet azzal, hogy ez elkerülhetővé tenné a költségvetés körüli hosszadalmas és heves vitákat, amelyek ma elsősorban a befizetések nagyságáról szólnak" - mondta a Budapesten tartózkodó politikus telefonon az MTI-nek.

Hozzátette: "az EU-adó bevezetésével a figyelem viszont inkább a források legcélszerűbb felhasználása felé fordulhatna". Mint mondta, az interjúban ismertette az eddig elhangzott különféle elképzeléseket, így az Európai Bizottság 2003-as javaslatát is a célszerű megoldásról.

"Lehetséges lenne például az EU-adót az áfa-kulcsok emeléséhez kötni, vagy lehetne adóztatni az energiafelhasználást, ideértve az üzemanyagokat, így a jelenleg adómentes repülőgép-hajtóanyagot, a kerozint is. Megoldás lehetne a vállalati nyereségadóhoz kapcsolás is. Elmondtam, hogy a legrosszabb, az EU népszerűségvesztésével járó változat valamiféle személyi adó kivetése lenne" - jelentette ki a főbiztos.

Kovács László már az idézett interjúban is aláhúzta, hogy az adópolitika felelőseként szerzett több mint egyéves tapasztalatai alapján nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben erről egyhangú döntés születhetne.

"A fejtegetést azzal zártam, hogy természetesen minden felvetett lehetőséget kész vagyok alaposan megvizsgálni, a tagállamokkal egyeztetni és az elfogadásra esélyes változatot, amennyiben lesz ilyen, a hosszú távú költségvetés 2009-re tervezett felülvizsgálatához kötve lehetne előterjeszteni" - mondta Kovács László.