India lehet Ázsia leggyorsabban fejlődő gazdasága

MTI
2006.03.10. 12:25
Az indiai gazdaság növekedése elérheti az évi 9-10 százalékot a következő években - megelőzvén a kínai ütemet is -, ha javul az infrastruktúra, és a kormány hozzákezd a szükséges reformok megvalósításához, jelentette ki az Ázsiai Fejlesztési Bank elnöke a pénzintézet májusban Indiában tartandó közgyűlésére készülve.

Haruhiko Kuroda szerint az indiai gazdaság növekedési üteme a márciussal végén záruló, mostani pénzügyi évben 8 százalék körül lehet, vagyis tart a korábbi évek lendülete. A következő négy-öt évben még tovább gyorsulhat az ütem, de ennek a szakember szerint vannak feltételei: elsősorban az infrastruktúrát kell fejleszteni, mert a megfelelő út-, vasút-és kikötői hálózat hiánya, az akadozó energiaellátás gátja a további fejlődésnek.

Fontosak a gazdasági reformok, és az egyes ágazatokban már megkezdett dereguláció folytatása is, ami azonban igen nehézkesen halad előre, jegyezte meg a bankelnök.Az Indiai Nemzeti Kongresszus párt által vezetett kormány kommunista szövetségesei védelmezik az állami vállalatokat a privatizációtól, és útját állják az élelmiszerár-támogatások csökkentésének is, teszik hozzá szakértők.