Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Germanwings bővíti budapesti járatai számát

MTI
2006.03.17. 07:38
A Germanwings diszkont légitársaság bővíti budapesti járatai számát, és az eddigi kölni és stuttgarti célállomások mellé a jövőben Hamburgba és Berlinbe is közlekedtet gépeket.

A tavalyi 192 ezerrel szemben az idén 215 ezer utasra számítanak a budapesti járatokon. A foglalások 35 százaléka tavaly magyarországi foglalás volt, és a járatok 85,2 százalékos kihasználtsággal közlekedtek. Kölnből sokan tovább utaztak a Germanwings utasai közül.

Az új járatok indításának ma még gátat szab a légitársaság gépparkja. A jelenleg 22 Airbus-ból álló flotta a következő 3-4 évben 18 új repülőgéppel bővül. A Germanwings tavaly 5,5 millió utast számlált, ez a tervek szerint az idén 7,5 millióra emelkedik.