Eurózóna: marad a mérsékelt növekedés

MTI
2006.03.23. 13:48
Az euróövezetben jövőre folytatódik a mérskelt ütemű fellendülés, szakértők szerint az ideihez képest közel változatlan ütemben. A European Forecasting Networkben tömörült tíz gazdasági előrejelző intézet szerint 2007-ben 2,0 százalékos növekedés várható az idei 2,2 százalék után. Szakértők véleménye szerint az euróövezeti infláció jövőre meghaladja majd az Európai Központi Bank (EKB) által 2 százalékban meghatározott értéket. Az idei évre is 2,2 százalékos inflációt várnak. Az intézetek szakértői nem osztják azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az Egyesült Államokban lendületét vesztené a konjunktúra: az idei és jövő évre egyaránt erős gazdaságbővülést várnak.

A szakértők a legnagyobb európai gazdaság, a német kilátásait is kedvezőbben ítélik meg: az idén a reál GDP 2,1 százalékkal nőhet, becsléseik szerint, sőt a munkanapok számával kiigazítva ez 2,3 százalékot is elérhet. Ugyanakkor a jövő évre ismét lanyhább német növekedést várnak, csak 1,3 százalékos GDP-bővülést, ennek okát a forgalmi adó tervezett növelésében látják a szakértők.