Vilma
-7 °C
4 °C

Alacsony forgalom, alig változó forint a bankközi devizapiacon

MTI
2006.03.31. 16:36
Pénteken alig változott a forint a bankközi devizapiacon, az euróval három óra tájban 265,50/60 forinton kereskedtek, gyakorlatilag azonos szinten a csütörtöki 265,40/50 forinttal. A forint 5,95 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, szemben a csütörtöki 5,99 százalékkal. A kereskedők lagymatag piacról számoltak be régió szerte, a forintra nem hatottak a reggel közzétett 2005-ös fizetési mérleg, illetve a januárra vonatkozó külkereskedelmi mérleg adatai sem. Az eurót 265,40-266,10 forinti közötti szűk sávban jegyezték, a magyar valuta ezúttal is együtt mozgott a zlotyval.

A dollár reggel gyengült az euróval szemben a nemzetközi piacokon az Európai Központi Bank (EKB) elnökének csütörtök délutáni nyilatkozata hatására, délutánra azonban már jórészt ledolgozta veszteségét. Budapesten a reggeli 218,80/219,20 forintos kurzus délutánra 219,20/35 forintig kapaszkodott fel, ami már csak 50 filléres különbség a csütörtöki 219,70/85-ös árfolyamhoz képest. Jean-Claude Trichet szerdán késő délután Zürichben úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szigorúan őrködnek az infláció felett. A piac ezek után nem zárja ki, hogy akár már a jövő héten csütörtökön esedékes EKB ülésen kamatemelésre kerülhet sor, ezen a napon foglalkozik a kamatok kérdésével a Bank of England is. Az euróövezetben az alapkamat jelenleg 2,50 százalék, a brit alapkamat 4,50 százalék.

Az állampapírok másodpiacán is mérsékelt forgalomról számoltak be a kereskedők, elsősorban a hosszabb lejáratokon emelkedtek a benchmarkok. A 10 éves államkötvény referenciahozama 6 bázisponttal 7,11 százalékra, a 15 évesé 8 bázisponttal 6,94 százalékra emelkedett. A forintpiacon kismértékben szűkül a likviditás, az overnight és a tomnext kamat 10 bázisponttal 5,00/5,10 százalékra nőtt. A hosszabb lejáratokon alig változtak a kamatok. A kereskedők egy része úgy véli, hogy a jövő héten célegyenesbe forduló magyar parlamenti választások előtt nem-igen vállalkozik forint pozíció nyitására senki. A külföldi kamatdöntések azonban okozhatnak kilengéseket az árfolyamokban, nem teljesen kizárt, hogy az elmúlt hetekhez hasonlóan az euró/forint kurzus ismét teszteli a 270-es szintet - vélik a piacon.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!