Szlovákia belül a 3 százalékos hiányhatáron

MTI
2006.04.04. 15:02
Szlovákiában már tavaly 3 százalék alatt volt az államháztartás GDP-arányos hiánya, s ezzel az ország egy évvel korábban teljesítette az euró bevezetésére vonatkozó maastrichti deficitkritériumot - közölte kedden Ivan Miklos pénzügyminiszter. Szlovákia 2009. január 1-jén tervezi bevezetni a közös pénzt. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a tavalyi évre eredetileg 3,4 százalékos államháztartási hiányt terveztek, de a gazdaság erőteljes növekedésének köszönhetően a vártnál jobban nőttek az adóbevételek, így a hiány 2,9 százalék lett.

Az idén is 2,9 százalékos hiányt terveznek, de a végleges adat ennél legalább 0,2 százalékponttal jobb lehet, ha tovább tart a gazdaság fellendülése - mondta a miniszter. A hazai össztermék tavaly 6 százalékkal gyarapodott, a szlovák nemzeti bank az idén 6,2 százalékos növekedést vár. Szlovákia a Visegrádi 4-ek (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) közül elsőként és egyedül csatlakozott az euró előszobájának tartott ERM-II. árfolyam-rendszerbe.